Falvay Bori

2011 óta foglalkozom tetoválással, karrieremet a Katsumoto Tattooban kezdtem, ahol elsajátítottam az alapokat: vonalazás, kitöltés, satírozás. Innen az Invictus Tattooban folytattam pályafutásomat, ahol a megszerzett alap tudást a rengeteg vendégnek köszönhetően rohamtempóban tudtam fejleszteni. Innen a Triguna Body Art volt a következő állomás, majd 2020 janár1-jén megnyitottuk saját stúdiónkat férjemmel, Téglás Attilával.

Mindig is szerettem olyan dolgokkal foglalkozni, amik kreativitást és precizitást igényelnek. Az ilyen elfoglaltságok mindig is kihívást, teljesítésük pedig sikerélményt jelentett. Gyerekkorom óta a rajzolás volt az, ami a legkönnyedebben ment, így nem volt kérdés, hogy ebbe az irányba menjek tovább. Érettségi után a Budai Rajziskolában szereztem alkalmazott grafikus képesítés, majd ezen a területen helyezkedtem el, 4 évet dolgoztam a szakmában. Időközben beleakadtam a Miami Ink sorozatba és teljesen magával ragadott a tetoválás világa. Beláthattam a színfalak mögé, hogy történik a vendéggel való kommunikáció, a tervezés, a megvalósítás.

Szeretem a változatosságot, több féle stílusban szeretek dolgozni. Nagyon szeretem a színeket, a kontúrokat, inkább ez áll közel a szívemhez, ebben a megnyilvánulásban érzem a legtöbb szabadságot, de nagyon szívesen dolgozom realisztikus stílusban is.

Azt gondolom, hogy amellett hogy a tetoválás egyre nagyobb divat, mindenképp szem előtt kell tartani az egyediséget, hiszen ez nem egy cipő vagy egy autó, amit évek múlva lecserélünk. Ez bizony ott marad egészen addig, amíg meg nem halunk, ezért érdemes jól megválasztani a művészt, aki nyomot hagy a bőrünkön.